Sajtóközlemény

Tizenkét méter hosszú, tisztán elektromos hajtású kétéltű jármű fejlesztése

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal „A Mikro- és kisvállalkozások innovációs tevékenységének támogatása” című konstrukciója keretében 62,93 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a RiverRide Kft.

A RiverRide Kft-t 2009 januárjában alapítottuk annak érdekében, hogy az európai kontinensen elsőként, városnéző programot indítsunk kétéltű járművel. A kétéltű jármű 2008 decemberében érkezett Magyarországra, amelyet 9 hónap alatt sikerült olyan műszaki állapotra fejleszteni, hogy alkalmas legyen turisták biztonságos szállítására és a szükséges hatósági engedélyek beszerezhetőek legyenek.

Jelen projekt tárgya egy olyan, a világon egyedülálló tisztán elektromos hajtású ún. „0 emissziós” hajtás rendszerrel rendelkező kétéltű jármű kifejlesztése, amely technikai újdonságok mellett megfelel hajózási és közúti szempontból a legszigorúbb Európai Uniós előírásoknak is (belvízi személyhajó és városi autóbusz).

A projekt keretében megvalósuló fejlesztések:

  • Hajtásrendszer: a jármű jellegéből fakadóan (szárazföldön és vízen is közlekedik) szükséges kifejleszteni egy olyan hajtásrendszert, amely alkalmas a jármű közúti és vízi hajtására tisztán elektromos meghajtó rendszerrel.
  • Energia tároló rendszer és töltési rendszer: a jármű hajtásrendszerét kiszolgáló energia tároló és töltő rendszernek alkalmasnak kell lennie a jármű közúti és vízi üzemmódjának kiszolgálására, a tároló és töltő rendszer méretezéséhez fontos szempont a jármű várható igénybevételi módjának meghatározása (elégséges hatótáv szárazföldön és vízen).

A 12 m-es, tisztán elektromos hajtású kétéltű járműtípus fejlesztése révén, a nemzetközi piacon nem elérhető, új hajtástechnika és hűtőrendszer alkalmazásával, megalapozott piaci igényt kielégítő, kifejezetten magas hozzáadott értékű termék gyártását megalapozó prototípus kifejlesztése valósul meg.

Mostani pályázatunk célja egybe esik a cégünk céljával: a megszerzett ismeretek hasznosítása és a termék továbbfejlesztése által, egy újabb réspiac megnyerése.

Jelen projekt keretében két fejlesztő mérnököt szeretnénk alkalmazni, mindkettőjük végzettsége felsőfokú hajómérnök. Egy ember teljes munkaidőben, míg a másik csak részmunkaidőben járul majd hozzá a projekt sikeres megvalósításához. Mindkét munkatárs végigkíséri a fejlesztési folyamatot már az elejétől kezdve. Részt fognak venni az előtervek elkészítésében, a szimulációs tevékenységek lefolytatásában, a prototípus jármű megtervezésében és kivitelezésében valamint a folyami tesztekben.

A megcélzott pályázat célja, hogy a tervbe vett fejlesztés révén egy olyan újdonságot fejlesszünk ki, amely a fejlődés fő sodrába illeszkedve a fenntartható közlekedés és turizmus és egy élményközpontú attrakció megjelenését egyszerre biztosítja, továbbá célunk a korábban megszerzett és bizonyított eredményeink további hasznosítása, új tudással/tapasztalattal kiegészítése. Hosszú távú célunk, hogy a jelenleg Budapesten működő szolgáltatásunk egyre növekvő színvonalon és kapacitással nyújtsuk, ezzel több turistának maradandó élményt szerezve, és egyúttal biztosítva a dolgozói elégedettséget is.

Projektazonosító: 2018-1.1.1-MKI-2018-00101

A projekt tervezett befejezési dátuma: 2020.04.30.

 

Kétéltű jármű-típus fejlesztése, teljesen új hajtástechnika és hűtőrendszer alkalmazásával

A RiverRide Kft. a KFI_16-1-2017-0294 azonosítószámú projekt keretein belül kapott lehetőséget egy a világon egyedülálló hűtés- és hajtásrendszerrel rendelkező kétéltű jármű kifejlesztésére. A projekthez elnyert támogatás mértéke: 90,57 millió Ft, 60,8 %-os támogatási intenzitással. A projekt összértéke: 149 212 067 Ft.

A fejlesztés eredményeként megszületett a Swimbus 12.01 modell, mely a nemzetközi piacokon jelenleg nem elérhető új hajtástechnikával és hűtőrendszerrel került kialakításra. A kialakított jármű ötvözi a városnéző buszok és hajók pozitív tulajdonságait.

Néhány fontos információ az új Swimbus 12.01 kétéltű járművel kapcsolatban:

  • A járműben két újítás került kialakításra, egy speciális hűtőberendezés, valamint egy új hajtómű. Az új hűtőberendezésnek köszönhetően a hajó rendkívül hideg és meleg hőmérsékleten (-20 és +40˚C között) egyaránt jól működtethető, a korábbi veszélyeket (jelentős fagyveszély, magas szárazföldi hőmérséklet) kiküszöbölve. Az új hajtómű segítségével a jármű gyorsabb, biztonságosabb, valamint gazdaságosabban fenntarthatóbb lett.
  • A kifejlesztett Swimbus a világon az egyetlen olyan kétéltű jármű, mely megfelel a legszigorúbb Európai Uniós előírásoknak is, azaz a belvízi személyhajó és a városi autóbusz feltételeinek egyaránt, valamint rendelkezik minden Európai Uniós közúti és vízügyi tanúsítvánnyal.
  • A nagyobb biztonság érdekében a jármű gépterébe beépítésre került egy teljes tűzjelző rendszer, továbbá a hajó utas fedélzete hőszivattyúval ellátott és hordozható tűzoltó készülékek is elérhetők az utasok számára. A jármű teljes biztonságát a TÜV Rheinland is jóváhagyta.
  • A kétéltű jármű továbbá rendelkezik menekülési ajtókkal és ablakokkal, elülső és hátsó kamerákkal, automatikus vízszivattyú-rendszerrel, két különálló hajtóműrendszerrel a vízen, vészvilágítással, mentőmellényekkel a személyzet és az utasok számára egyaránt.

A fejlesztés 2019. júniusában fejeződött be. A projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása” című konstrukciója keretében valósult meg.

nfkia

 

Kétéltű jármű-típus fejlesztése, teljesen új hajtástechnika és hűtőrendszer alkalmazásával

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása” című konstrukciója keretében 90,75 millió forintot meghaladó vissza nem térítendő támogatást nyert el a Riverride Kft.

A 149,21 millió forint összköltségű kutatás-fejlesztési projekt célja a piaci igényeket kielégítő kétéltű jármű kifejlesztése. Jelen projekt keretén belül egy olyan, jármű típus prototípusa kerül kialakításra, amely ötvözi a városnéző buszok és a városnéző hajók pozitív tulajdonságait. Egyedi kialakítása és a városnézés szokatlan, újszerű módja tapasztalataink szerint jól eladható attrakció Európa és a világ folyóval, tóval rendelkező nagyvárosaiban.

A projekt tárgya egy olyan, a világon egyedülálló hűtés és hajtásrendszerrel rendelkező kétéltű jármű kifejlesztése, amely technikai újdonságok mellett megfelel hajózási és közúti szempontból a legszigorúbb Európai Uniós előírásoknak is (belvízi személyhajó és M3-as városi autóbusz).

A hűtésrendszer a jármű jellegéből fakadóan (a szárazföldön és a vízen is közlekedik) igen széles hőmérséklet tartományban üzemel, az üzemeltetési hőmérséklet tartomány -25oC –tól a +40oC terjed. Az alacsony hőmérséklet tartományban jelentős fagyveszélynek van kitéve a jármű, a magas hőmérséklet tartományban a szárazföldön előforduló +40o C, a vízen pedig +35o C környezeti vízhőmérsékletre kell a hűtésrendszert méretezni. A jármű jellegéből fakadóan (kerekek, első- és hátsó híd, stb.) extrém áramlási viszonyok alakulnak ki a jármű hűtőrendszerének közvetlen környezetében. A fent említett peremfeltételek megnehezítik, vagy ellehetetlenítik a szokásos közúti járművek vagy hajóknál szokásos hűtési rendszerek alkalmazását. Ezért szükséges egy új hűtésrendszer kifejlesztése.

A hajtásrendszer a jármű alakjából, rendeltetéséből fakadóan nem jellemezhetőek a hajóknál szokásos áramlási, ellenállási görbékkel, képletekkel, ezért kísérleti úton kell erre a specifikációkra kifejleszteni egy kifejezetten erre a jármű kategóriára, rendeltetésre optimalizált vízi járműhajtást.

A projekt tervezett befejezési dátuma: 2019.06.30.

nfkia